A porcelán Raschig gyűrűk megjelenése 1914-ben a tömött tornyok tudományos fejlődésének korszakának kezdetét jelentette. A Stedman csomagolás bevezetése 1937-ben a csomagolt torony technológia modern fejlesztési szakaszának kezdetét jelentette.
Az 1970-es évek eleji energiaválság rávilágított az energiatakarékosság fontosságára. A petrolkémiai ipar növekedésével a csomagolt tornyok egyre nagyobb figyelmet kaptak. Az ezt követő két évtized során a csomagolt torony technológiája jelentősen fejlődött, számos nagy hatékonyságú tömítést és újszerű torony belső elemet eredményezve; különösen a nagy hatékonyságú strukturált töltelékek folyamatos fejlesztése és alkalmazása jelentette kihívást a tálcás tornyok dominanciája a desztilláló berendezésekben. A csomagolt tornyok fejlődése során – és az 1980-as évek végére is – az új csomagolási típusok kutatása továbbra is rendkívül aktív maradt, és folyamatosan megjelentek az innovatív strukturált csomagolások. A csomagolási szerkezetek kutatása következetesen két párhuzamos pálya mentén haladt: a véletlenszerű csomagolás és a strukturált csomagolás egyidejű fejlesztése. Egy másik kutatási terület a csomagolóanyagok kiválasztása, amelyek megfelelnek a különféle folyamatkövetelményeknek és javítják a gáz-folyadék tömegtranszfer hatékonyságát, valamint a tömítések felületkezelése a folyadékfázisú nedvesíthetőség módosítása érdekében.
Az elmúlt években mélyreható kutatások folytak a tömött tornyok "faláramlási" jelenségével kapcsolatban, és jelentős áttöréseket értek el a léptéknövelő technológia terén. A tervezési kapacitások folyamatos növekedésével egy új táj alakult ki, amelyben a modern csomagolt tornyok nemcsak a hagyományos csomagolt tornyokat váltják fel, hanem részben ki is váltják a tálcás tornyokat.